Lássuk!

A Honvédségnél rendszeresített gépkarabély típusok az AK-63, illetve az AMD-65. Pár éve tervbe vették, hogy pár ezer darabot el kellene látni a legmodernebb szerelvényekkel, mint például gránátvető, fegyverlámpa, optikai irányzék, lézer pointer, stb… A felszerelés ára 1 millió forint per darab lenne. Szinte biztos, hogy miután létrejön ez a rendkívül előnyös üzlet, valakinek eszébe jut majd, hogy a csúzli 7,62 kaliberű, pedig a NATO-ban elvileg 5,56-ost kellene használnunk. Nem baj, majd veszünk rendkívül modern M4 gépkarabélyokat jutányos áron az amiktól, mert más hülyéknek úgysem tudják eladni, akkora hulladék. A frissen felújított AK-kat meg majd odaajándékozzuk az Afgánoknak, mint azt a potom 20 500 AMD-t, amit már régen le is szállítottunk nekik, persze ingyen.

A Stinger üzletből aztán nem lett semmi, viszont lett helyette Mistral… Ami nem rossz kütyü, csak kicsit sokba került. Majdnem háromszor annyiba, mint másoknak. Mikor rendszerbe állt a csapatlégvédelemnél, fejeseink rendeztek egy bemutatót, ahová összetrombitálták a NATO ilyen-olyan tábornokait. A bemutatón, a légicélra indított Mistral az indítóállásból történő kirepülése után nem sokkal, kb. fél úton, gondolt egyet és felrobbant.

A bemutató erős lebőgéssel végződött, a meghívott NATO tábornokok egymás hasát fogták a röhögéstől.

A harckocsijaink T-72 típusúak. Egykor 230 darab állt hadrendben, ma összesen 15 üzemképes tankunk van. A lekonzervált, nullkilométeres acélszörnyeink közül 77 darabot odaadtunk ajándékba(!) az újjászerveződő iraki hadseregnek. A modernizálást és a kikonzerválás költségeit természetesen a magyar adófizetők állták. Hogy a többi száznegyvenvalahánnyal mi történt, csak találgatni lehet. Mindenestre senki nem látta őket már jó ideje.

Nagytudású szakértőink annak idején, mikor kimentek Oroszországba kiválasztani az államadósság fejébe az új T-72-inket, hoztak vagy öt különböző szériájú harckocsit, a legelső, legócskább szériától kezdve olyan típusúig, aminek az elektronikája és a páncélzata is igen jónak mondható. A Fehéroroszok eladtak nekünk 96’-ban reaktív páncélzatot a tankjainkra, de ökörék nem vették meg a belevaló robbanóanyagot… Így maximum ékszerdoboznak használható, bár annak elég nehéz.

A németek 2001-ben felajánlottak több száz Leopard 2A4-es szériájú nullkilométeres, lekonzervált harckocsikat jelképes, fél euró(!) per darab áron. Nekünk csak a kikonzerválás költségeit kellett volna állni, ami nem lett volna nagy összeg. (A németeknek az lett volna az üzlet, hogy utána alkatrészt szállítottak volna a tankokhoz. Így legalább nem a raktáraikban rohadt volna szét a gép, meg még egy kis bevételt is hozott volna.) Az ajánlatot visszautasítottuk, mert az üzemeltetésre nincs pénz… Ilyen alapon akasszuk fel magunkat, ha megtámadnak. A lengyelek bezzeg kapva kaptak az alkalmon, nekik nem drága.

De adtak volna M-109-es önjáró lövegeket is fillérekért, de nem kellett az sem. Sőt! Kidobtuk a régi – de még jó és használható – önjáró lövegeinket, és megtartottuk a D-20-as vontatott lövegeket, vagyis elherdáltuk a tüzérségünk mozgékonyságát, légi szállíthatóságát (nem mintha lenne mivel szállítani őket), tehát visszamentünk 70 évet az időben.

A nyolcvanas években a légierőnél repültek SZU-22-es típusú csatarepülőgépek, összesen 15 darab. A gépek igen nagy támadópotenciállal rendelkeztek, pillanatok alatt borzalmas veszteségeket tudtak volna okozni egy felvonulóban lévő, támadó haderőnek. Megvettük hozzájuk az akkor modernnek számító H29-es földi célok elleni irányított rakétát, de a hozzávaló indítósíneket nem. Így csak porfogóként funkcionálhattak valamelyik raktárban.

A SZU-22-eseket aztán 94’-ben modernizálták nem kevés pénzért, majd 95’-ben lángvágóval kettévágták őket, és eladták ócskavasnak. Egy év sem telt el. A lengyelek a mai napig hadrendben tartják a SZU-22-ket…

93’-ban 27 darab MIG-29-es vadászgép érkezett Kecskemétre. Mivel alkatrészt a büdös életben nem rendeltek hozzájuk (vagyis csak annyit, hogy a minimális hadrafoghatóság meglegyen), így szép lassan tönkrement mind. A műszaki állomány a „kannibalizálásra” kijelölt gépeket használta alkatrészforrásul.

Hangárjuk sohasem volt, így az időjárás viszontagságait is el kellett viselniük a madárkáknak. Idén kivonták őket a hadrendből, de előtte még kölcsönadtunk kettőt Izraelnek, valószínűleg azért, hogy tudják az iráni MIG-ek ellen gyakorolni a légiharcot.

Amerikától a 90’-es években ajánlatot kaptunk 4-5 C-130-as Hercules típusú szállítógépre, szintén ingyen lehettek volna a mieink, nekünk csak a nagyjavítást és a pilóták kiképzését kellett volna fizetni. Nincs pénz… Úgyhogy a románok el is vitték mindet.

A Gripenek.

Ez még egy hosszú történet. Eredetileg – ha jól emlékszem – 168 milliárd forintért kaptunk volna 14 darabot (10 együlésest, 4 kétülésest), 100%-os ipari ellentételezéssel. Nyélbe ütötték a boltot, majd kiderült, hogy ezek a szerkentyűk nem is tudják azt, amit a NATO-ban tudni kellene. Úgyhogy szerződést módosítottunk, nátósítottuk a Gripeneket, de a végösszeg így a duplájára emelkedett.

Ezért a pénzért akkori áron legalább 20 darab vadiúj F-16-ost adtak volna az amik teljes fegyverzettel + ingyen pilótaképzés, de nekünk a Gripen előnyösebb… Egyébként a Gripeneket használtan kaptuk, és 2018-ban vissza kell adnunk őket, vagy megvehetjük maradvány értéken, ami gondolom nem lesz olcsó. Tehát kétszer fizetünk azért, ami alapból nem ér sokat.

Néhány dolog a Gripenről: Légi utántölthető képességet kértünk hozzá, de a pilótáink olyan keveset repülnek, hogy ennyi repült óraszámmal meg sem közelíthetik a tankergépeket, nemhogy üzemanyagot vegyenek fel.

Az infravörös légiharc rakéták AIM-9L-1 típusúak, ami biztos nagyon jó volt a 70’-es években, csak az a baj velük, hogy a Gripenek szárnyvégeire függesztve olyan aerodinamikai erők keletkeznek, melyek elcsavarják a szárnyprofilt, és anyagfáradásos repedések jelennek meg a szárnyon, mindössze 40-50 repült óra alatt. Ezt alighanem elfelejtették mondani a Svédek, mikor ránksózták a szarjukat. De biztos nem is kérdeztük.

A légtér feletti uralom alapvető követelménye, hogy kikapcsoljuk az ellenség légvédelmét. Az AGM-88 HARM radargyilkos rakétát fel sem lehet rakni a Gripenre, mert egyszerűen nincs integrálva a megfelelő szoftver az indításhoz. (De úgy tudom, méreténél fogva sem fér el a gépen.)

Földi célpontok ellen az AGM-65 Maverick rakétát használja, abból mondjuk a legmodernebb változatokat vettük meg, mindössze hatszoros(!!!) áron. A rakéták „piaci” ára 60 ezer dollár körül volt a szerződés aláírásakor, de mi darabjáért 400 000 dollárt fizettünk!!!! A rakétákat megvásárló, HM alvállalkozó biztos tudja kinek ment ez a sok pénz.

Az már csak hab a tortán, hogy Gripenjeink igencsak gyengécske – ám rendkívül takarékos - hajtóművel repülnek, de hiába a modern elektronika, mikroprocesszorral nem lehet bombát cipeltetni…